Andris Mészáros
Nevem: Mészáros Andris (email: ameszaros@eletszava.org)
Születtem: 1979. június 13. Miskolcon
Családom:
Feleségem neve Anouska. Itt Tóalmáson a Bibliaiskolában ismerkedtünk meg és 2003 júniusában házasodtunk össze. Anouska jelenleg az iskolatitkár és a magyar nyelvtanár a bibliaiskolában.
Bizonyságtétel:
Hatodikként születtem meg egy hétgyermekes keresztyén családban. Mindig hittem Isten létezésében, de 16 éves koromig nem fogadtam el őt személyes Megváltómként. Addig a pontig kettős életet éltem, egy lábbal a világban, eggyel a gyülekezetben.
Egy este a Jelenések 3-ból hallottam egy prédikációt. Az előadó arról beszélt, hogy Isten nem akarja, hogy langymelegek legyünk a hitünkben, hanem hogy Érte égjünk. Rájöttem, hogy amit addig tettem, helytelen volt, és kértem Istent, hogy bocsásson meg, és segítsen a teljes életemet Érte élni.
Attól fogva megváltozott az életem, és az Istennel való kapcsolatom növekedni kezdett. Amikor befejeztem a középiskolát, úgy döntöttem, hogy elmegyek az Élet Szava Bibliaiskolába, hogy többet megtudjak Istenről és az ő igéjéről, hogy jobban felkészülhessek a szolgálatára.
2001 augusztusában végeztem el a Bibliaiskolát, s rögtön ezután elkezdtem a polgári szolgálatomat (mely minden magyar férfi számára kötelező) az Élet Szavánál. 2002 szeptemberétől teljes idejű misszionáriusként dolgozom ugyanitt.
Iskolai végzettség:
WOL Élet Szava Bibliaiskola
Érdeklôdési kör:
röplabda, foci, ping-pong, éneklés, bowling, utazás - mindenből egy kicsi, tényleg!
Feledataim:
két fő felelősség: építkezés és karbantartás, ill. sportszolgálatok.
Kedves igevers:
Romans 8:32
Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
|