Rólunk > Munkatársaink > A Printz család |
|
Axel és Annette Printz
email: aprintz@eletszava.org, annetteprintz@eletszava.org
Bizonyságtételek
Axel:
1965. október 14-én születtem szüleim negyedik gyermekeként. Schlitzben, egy gyönyörű történelmi városban nőttem fel Németország középső részén. A keresztény hit ismeretében nőttem fel, de nem volt személyes kapcsolatom Jézus Krisztussal. Amikor a bátyám 16 évesen balesetben meghalt, elgondolkodtam azon, hogy mi lesz velem a halálom után. Végül egy gyülekezeti ifjúsági táborban 1986-ban elfogadtam Krisztust személyes Megváltómnak. Ugyanabban az évben egy Élet Szava nyári táborban Németországban odaszántam az életemet az Úrnak. Ezután asztalosnak tanultam és 1984-ben megszereztem a végzettségemet.
Annette:
1967. június 1-én születtem egy Dreihausen nevű kis faluban Németországban, ami 1 órányira van Frankfurttól. Két bátyámmal együtt hagyományos keresztény családban nőttem fel. A középiskola elvégzése után kereskedelmi főiskolán szereztem diplomát. Főiskolás éveim alatt kezdtem keresni az élet értelmét. Egy tánccsoport tagjaként a világ szerint próbáltam azt megtalálni, de belső ürességet éreztem. Egyszer egy barátnőm meghívott egy keresztény ifjúsági csoportba, ahol meghallotam, hogy Isten keres engem. Néhány hónappal később, 1986 őszén elfogadtam az Úr Jézus Krisztust személyes megváltómnak. Egy Élet Szava táborban Németországban 1987-ben odaszántam az életemet az Úr szolgálatára.
Hobbi / érdeklődés: kézművesség és éneklés.
Munkaköri feladatok: A WOL Élet Szava Magyarország német nyelvű szolgálatának koordinálása, kapcsolattartás a németországi és a magyarországi Élet Szava támogatóival és barátaival, tanácsadás és tanítványozás a helyi gyülekezetek támogatására
Kedvenc igevers: 1 Korinthus 15:58: "Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."
Szolgálat
Mindketten 1987-ben lettünk munkatársak a németországi Starnberg tónál lévő WOL-nál. Axel a karbantartásért és a kert rendbentartásáért felelt és hangtechnikusként dolgozott. Itt ismertük meg egymást. 1990-ben házasságot kötöttünk, majd egy évet töltöttünk Magyarországon a WOL szolgálatában. Ott helyezte Isten a szívünkre a magyar emberek lelki szükségeit. Ezért úgy határoztunk, hogy elvégezzük a négy éves Teológiai Szemináriumot Adelshofenben, ami teológiai főiskolának felel meg. A szemináriumról visszaetérve az otthoni gyülekezetünkben szolgáltunk részidőben 5 évig. 2001-ben kezdtük el szolgálatunkat a WOL Élet Szavánál Magyarországon.
Első feledatunk a WOL Élet Szava Magyarországnál a Német Szolgálat létrehozása volt. Ebben szerepelt német nyelv oktatása gyermekek és fiatalok számára nyáron, német nyelvoktatás iskolákban és a német gyakornokok irányítása.
Később átszerveztük a Vendéglátás Csoport munkáját. Jelenleg olyan új munkatársakat támogatunk, akik átveszik ezeket a szolgálatokat, miközben Isten a szolgálat terén más elkötelezettségek felé vezet minket.
Axel most a vezetőség tagja, felelőssége kiterjed a karbantartási csoport és az ott dolgozók munkájának irányítására is. Közös feladatunk egy növekvő szolgálat alapjainak lerakása annak érdekében, hogy Isten országa növekedjék Magyarországon. Célunk Krisztus evangéliumának hirdetése, a keresztények bátorítása az Úrral való járásban és a tanítványozás. A helyi gyülekezeteket támogatni és a keresztényeket képezni kell, hogy jól tudjanak szolgálni a gyülekezetükben.
Nem csupán misszionáriusok, hanem külföldiek, szomszédok, barátok, gyülekezeti tagok és családtagok is vagyunk. Életünket teljesen az Úr szolgálatába kívánjuk állítani, hogy az Úr örömét lelje bennünk, mindezzel pedig a körülöttünk lévő embereket is szolgáljuk a Megváltónk iránti szeretetből bizonyságot téve róla!