Bibliaiskola > Tanulmányi információ > Kurzusok |
|
|
Bibliamagyarázati sorozatEz a sorozat a Biblia jelentősebb könyveinek az értelmező tanulmányozása. Ezen kurzusok nagyrészét kiváló vendégtanárok vezetik minden héten, akik rendkívül sűrű programjukból áldoznak erre egy vagy két hetet. Ezen kurzusok célja az, hogy a Biblia áttekintése című kurzusban megszerezhető ismereteknél részletesebb ismereteket adjon Isten Igéjéről. A kétéves program során a Biblia alább felsorolt könyveit oktatjuk így. Mivel egy-egy kurzus csak kétévenként kerül sorra; azok, akik csak egy évig járnak ide ezeknek kb. felét tanulják.
Kurzusok leírásaApologetika: Bevezetés a keresztyén hitet érő kritikákra adandó, érvekkel alátámasztott válaszok kidolgozásához. A kurzus során megvizsgáljuk azon bizonyítékok relatív értékét, amelyeket a logika, a történelem, a régészet és a Szentírás biztosít az anti-teisztikus gondolkodással szemben, és egyensúlyba állítja ezeket az előfeltételezés szükségességével és önmagában rejlő értékével.
(1 kreditóra — 2. év) WOL Élet Szava bibliaklubok: A bibliaklubok fontos részét képezik a WOL Élet Szava szolgálatának már több mint 40 éve. A bibliaklub szolgálatot úgy alkottuk meg, hogy a helyi gyülekezetek „legjobb barátja” legyen a fiatalok evangélizálása és tanítványozása, valamint gyülekezeti klubvezetők képzése révén. Ennek a kurzusnak a során a diákok megismerkednek a biblaiklub szolgálat történetével és elveivel, valamint áttekintést kapnak a WOL Élet Szava bibliaklubok vezetésének gyakorlati vonatkozásairól, hogy képesek legyenek sikeresen és hatékonyan vezetni ilyen klubokat. (1 kreditóra — 1. év) Bibliatanulmányozási módszerek: Az induktív bibliatanulmányozás alapelveit tartalmazzák, különös hangsúlyt fektetve a megfigyelés, értelmezés és alkalmazás három fő lépésére, amelyeket részletesen tárgyalunk. A diákok ez irányú ismereteit az elméleti alapelvek bibliai igeszakaszokra való alkalmazásával fejlesztjük. A bibliatanulmányozás során hangsúlyt fektetünk a történelmi és nyelvtani összefüggésekre mind analitikai, mind szintetikai szempontból, szem előtt tartva a bibliatanulmányozás fő célját: az emberek életének a megváltozását. A kurzus tartalmazza a bibliatanulmányozás azon helytelen megközelítéseinek rövid összefoglalását, amelyek az idők folyamán tanításbeli torzulásokhoz, és a Szentírás helytelen használatához vezettek. (3 kreditóra — 1. év) Bibliai kommunikáció I: Bevezetés az alapvető kommunikációs elméletbe és ismeretekbe, hangsúlyozva a bibliatanulmányozási módszereknél tanult alapelvek használatát a pontos, világos, érdekes és helytálló, magyarázó prédikáció kidolgozásában és előadásában. E tantárgy követelményeihez tartozik az osztály előtti kétszeri üzenet. Az első feladat egy hatperces evangélizáló jellegű bizonyságtétel a diák saját megtéréséről és hívő életéről, előre meghatározott forma szerint. A második egy tízperces magyarázó igehirdetés, amelyet egy kiválasztott bibliai szöveg alapján kell elkészíteni, egy négylépcsős folyamat segítségével: (1) a szöveg exegézise, (2) exegetikai vázlat (3) értelmező vázlat (4) homiletikai vázlat összeállítása. Ezenfelül ilyen vázlatokat további két igeszakaszról is kell készíteniük a diákoknak. (2 kreditóra — 2. év) Bibliai kommunikáció II: A Bibliai kommunikáció I kurzus során megszerzett ismeretekre építve bővíti, fejleszti és finomítja azokat. A diákoknak két igehirdetést kell tartaniuk: egy 10 és egy 15 perces időtartamút. Csakúgy, mint az előbbi kurzus esetében, itt is videóra rögzítjük az igehirdetéseket, és a diákok résztvesznek azok kiértékelésében. (2 kreditóra — 2. év) Bibliai kommunikáció III: Ennek a kurzusnak a keretei között a diákok egy 20 perces igehirdetést mondanak el, amit videóra rögzítünk és kiértékelünk. (1 kreditóra — 2. év) Bibliai tanácsadás I: Alapvető bevezetés a bibliai tanácsadásba, amely áttekinti és értékeli a napjainkban elterjedt különböző tanácsadási gyakorlatok főbb elméletét és módszereit. A hangsúlyt a tanácsadás kiegyensúlyozott noutetikus megközelítésének kialakítására helyezzük, amelynek középpontjában a Biblia elégséges volta áll az ember életének bármely területén jelentkező szükségek kielégítésére vonatkozóan. Ugyanakkor hangsúlyozzuk a hívő ember felelősségét is, hogy eleget tegyen ezeknek a szükségeknek. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) Bibliai tanácsadás II: A noutetikus tanácsadás alkalmazása különböző valós élethelyzetekben. Ilyen a tábori tanácsadás, személyes- és tömegevangélizációkhoz kapcsolódó tanácsadás, utógondozás és tanítványság képzés, valamint a barátok közötti kötetlen tanácsadás. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) Bibliai etika: Etikai kérdések tanulmányozása a bibliai teológia keretein belül. Foglalkozunk az abszolút igazság, a bibliai parancsok és olyan általános vagy konkrét erkölcsi kérdések tárgyalásával, amelyekre a Biblia nem ad egyértelmű választ. A kurzus olyan biblikus útmutatást ad az ilyen helyzetekre, amely segít választani a nem kívánatos alternatívák között. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) A Biblia áttekintése: Az egész Biblia diakronikus és szintetikus áttekintése, kitérve minden könyv történeti hátterére, szerkezetére, témájára és üzenetére, valamint általános érvelésére, és a kinyilatkoztatás folyamatának teológiai értelmezésére. A Biblia történelmét nyolc korszakra osztjuk, és minden könyvét annak az időszaknak az összefüggéseiben tanulmányozzuk, amelyről az adott könyv szól, s tesszük ezt a könyvek megírásának sorrendjében és nem a Bibliában elfoglalt helyük szerint. A kurzust elvégezve a diák ismerni fogja az egyes könyvek alapvető tartalmát és főbb témáját, valamint képes lesz a Bibliáról történelmi rálátással beszélni. (15 kreditóra — 1. és 2. év) Bibliai teológia: A Bibliai teológia az előbbi kurzusra épít, és kiegészíti azt a Mózes 1. könyvétől az Apcselig terjedő történelmi korszakok teológiai összefoglalásával és az újszövetségi szerzők teológiájának összefoglalásával. Ez a két kurzus együttesen segít a diákoknak történelmi szemlélettel végiggondolni a Biblia eseményeit, valamint a Biblia főbb tanításainak szintetizálását mind hagyományos rendszeres teológiai szempontból, mind a kijelentés fokozatosságának szempontjából. (2 kreditóra — 2. év) Bevezetés a keresztyén oktatásba: A gyülekezetek és olyan szervezetek oktatási szolgálatának tanulmányozása, amelyek arra készítik fel a hívőket, hogy egész életükkel az Urat, Istent szolgálják. E kurzus keretében különösen nagy hangsúlyt fektetünk a Biblia-központú képzési programra, a tanítási és tanulási célok felállítására, a hathatós bibliai tanítás és kommunikáció alapjaira, valamint a tanításra való felkészülésre. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) A keresztyén család: Annak tanulmányozása, hogy mit jelent a Krisztusnak tetsző és Őt tisztelő keresztyén házasság és család. Néhány tárgyalt téma: “Lépések a házasság és a párválasztás irányában”, “A gyermek tanítványi nevelése és fegyelmezése”, “Konfliktuskezelés”, “A férj/feleség szerepe” és “Lelki egység a családban.” (1 kreditóra — 2.év) Az egyház történelme: A keresztyénség áttekintése az I. századtól napjainkig. A tananyag elsősorban azokkal a jelentősebb személyekkel, eseményekkel és teológiai változásokkal foglalkozik, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a keresztyénség 2000 éves történelmére. (2 kreditóra — 1. vagy 2. év) Az egyház Magyarországon: Átfogó áttekintés az egyházak magyarországi történelméről. A kurzus foglalkozik a pogányságból a katolicizmusba való átmenettel az államalapító király uralkodásának ideje alatt, nyomon követi a keresztyénség történetét a reformáció és ellenreformáció idején, és elemzi azokat a politikai és vallási erőket, amelyek az elmúlt 200 év alatt a jelenlegi helyzet kialakulásához vezettek. (1 kreditóra — 2. év) Gyülekezetplántálás: Új gyülekezetek és gyülekezeti közösségek alapításának alapelvei és folyamata. A kurzus a gyülekezetekre és a gyülekezet alapítására vonatkozó újszövetségi teológiájának és példáinak tanulmányozását foglalja magába. Továbbá hazai és nemzetközi gyülekezetek alapítására vonatkozó gyakorlati és bibliai tanácsokat, esettanulmányokat, ill. e témával kapcsolatos tudományos kutatási eredményeket tartalmaz. (1 kreditóra — 2. év) Az évezredek konfliktusa: Isten munkájának panorámaszerű áttekintése a teremtéstől az utolsó ítéletig és az új teremtésig diszpenzacionalista keretben. A kurzus hangsúlyos és meghatározó vonulata Isten célját és programját követi az Ő országa felállításában és a Sátán ebben való ellenszegülésében. A kurzus végig követi a Sátán folyamatos próbálkozásait Isten tervének meghiúsítására, valamint Isten hűséges ígéreteit és folyamatos gondoskodását a győzelemről, ami végül az Övé lesz. (2 kreditóra — 1. vagy 2. év) Teremtéstan: Az evolúció és a teremtés ellentéte, főbb kérdéseinek áttekintése és értékelése a tudományos teremtéstan és a biblikus teremtéstan megközelítésének ötvözésével. Bemutatjuk az intelligens tervezés-teremtés modellt mint a tudományos, régészeti és földtani bizonyítékok legjobb magyarázatát, miközben ugyanezen adatok használata által az evolúció elképzelésének főbb gyengeségeire is rámutatunk. A bizonyítékokat a Biblia teremtéstörténete és Noé korának özönvize fényében is értékeljük. (2 kreditóra — 2. év) A karizmatikus mozgalom értékelése: A karizmatikus mozgalom vizsgálatát tartalmazza mind teolóiai, mind történelmi szempontból. A pünkösdi/karizmatikus mozgalom főbb jellegzetes hittételeit és gyakorlatát a Szentírás fényében vizsgáljuk meg. A kurzus célja felkészíteni a diákokat arra, hogy felelősségteljesen kezeljék a jelekre és csodákra vonatkozó, mind az Ó-, mind az Újszövetségben előforduló szövegrészeket, illetve a Szentlélek munkáját napjainkban. A diákok képesek lesznek biblikus választ adni a mozgalom tapasztalataira és tanításaira. (2 kreditóra — 2. év) A szekták: Általában a szekták és néhány konkrét szekta jellemzőinek tanulmányozása. A kurzus folyamán a diákok megtanulják, hogy mi a szekta fogalma, és hogyan ismerhetők fel az ilyen csoportokra jellemző jegyek. Foglalkozunk továbbá a legelterjedtebb szektákkal, azok eredetével, tulajdonságaival és tanításbeli torzulásaikkal. Végül pedig gyakorlati útmutatást adunk arra nézve, hogy miként érhetjük el azokat, akik valamilyen szekta befolyása alatt voltak vagy vannak. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) Démonok és az okkultizmus: Az okkult világ természetének és veszélyeinek rövid áttekintése. E tantárgy keretében foglalkozunk a démoni támadásokkal és a megszállottsággal is. A probléma kezelésével kapcsolatban hangsúlyozzuk a Biblia elégségességét, továbbá gyakorlati tanácsok hangzanak el arról, hogy ezen igazságok hogyan vonatkoznak a hívő ember életére, és a mások felé való szolgálatra. (1 kreditóra — 2. év) Angol nyelv I, II, III: Kötelező a legtöbb magyar diák számára; és a legtöbb nem angol anyanyelvű külföldi diákok számára. A diákoknak minden tanév elején szintfelmérő vizsgát kell tenni. (3 kreditóra — 1. és 2. év) Magyar nyelv I, II, III: Kötelező minden angol anyanyelvű diák számára, nem magyar anyanyelvű külföldi diákok számára pedig választható annak függvényében, hogy milyen szinten beszélik az angolt. (3 kreditóra — 1. és 2. év) Utógondozás és tanítványság: a bibliai tanítványság tanulmányozása, ahogyan azt az Újszövetség bemutatja. Ez a kurzus lépésről lépésre mutatja be egy új hívő tanítvánnyá képzésének folyamatát, és javaslatokat tesz a hosszabb ideje megtért hívők segítésére. A gyülekezetekben újonnan megtérők utógondozására is ad útmutatást. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) Az Újszövetség háttere: A két szövetség közötti időszak, és az I. századi világ kialakulásához vezető erők rövid áttekintése. Kiemelten foglalkozunk Jézus és az apostolok korának politikai, kultúrális és vallási világának megértésével. (1 kreditóra — 1. év) Az Ószövetség háttere: Az ószövetségi kor történelmi, földrajzi, politikai és kultúrális helyzetének áttekintése. Kiemelten foglalkozunk a Szentföld - mint a bibliai történelem színtere - fizikai adottságainak megértésével. (1 kreditóra — 1. év) Személyes evangélizálás: A személyes evangélizálás alapelveinek és gyakorlatának tanulmányozása. Ennek a kurzusnak a középpontjában az evangélium tartalma és annak mind szóbeli, mind pedig személyes példamutatása, életvitel által történő továbbadása áll. Szabadtéri evangélizációs módszerek is bemutatásra kerülnek. A tantermi órák befejeztével a diákok és munkatársak egyaránt Budapestre mennek többórás gyakorlatra. Ebben a szolgálatban a másodikos diákoké a vezető szerep. (1 kreditóra — 1. év) Szabadtéri evangélizálás: Azon alapelveknek és módszereknek tanulmányozása, amelyek hatékonyan használhatók az „utcán” való bizonyságtételnek és mások Krisztus megváltó ismeretére való eljuttatásának során. Ez a kurzus a Személyes evangélizáció kurzusra épül, átismételve az evangélium tartalmát és hatékony közlésmódjait nyilvános és személyes helyzetben is. A tantermi órák befejeztével a diákok és munkatársak egyaránt Budapestre mennek többórás gyakorlatra. Ebben a szolgálatban a másodikos diákoké a vezető szerep. (1 kreditóra — 2. év) A római katolicizmus megértése: A jelenlegi római katolikus teológia tanulmányozása katolikus forrásból származó dokumentumok, katekizmusok, teológiai munkák, és a II.Vatikáni Zsinat dokumentumai alapján. A kurzus az összehasonlító teológia módszerét követve veti össze a katolikus tanítást és dogmát a Szentírással azzal a célzattal, hogy a diákok hatékonyabban tudják továbbadni a kizárólag Krisztusban nyert személyes megváltás és üdvbizonyosság örömhírét. (2 kreditóra — 2. év) A teológia áttekintése: A tíz fő bibliai tanítás bevezető áttekintése a rendszeres teológia alapján (Bibliológia, Szűkebb teológia, Angelógia, Antropológia, Hamartiológia, Krisztológia, Pneumatológia, Szoteriológia, Eklézsiológia, Eszkatológia). Ez a kurzus alapvető, gyakorlati ismeretekkel látja el a diákokat a helyes bibliai tanítással kapcsolatban, és felkészíti a diákokat a Biblia áttekintése, valamint a vendégtanárok által tartott, különböző értelmező kurzusokra. (3 kreditóra — 1. év) Bevezetés a világmisszióba: Bevezetés a világmisszió tanulmányozásába, amely magában foglalja azon bibliai teológia áttekintését, amely a világmisszió alapjául, indokául és céljául szolgál, valamint a misszió rövid történetét. Ezen kívül általánosságban foglalkozik a hit-missziós társaságok filozófiájával és szerepével, a misszionárius feladatával és felelősségével, valamint a missziológia jelenlegi trendjeivel. (1 kreditóra — 2. év) A világvallások: A főbb, nem keresztyén vallások történelmének és hittételeinek széleskörű áttekintése. A különböző vallások tanait a Biblia igazságának fényében vizsgáljuk, és biblikusan megalapozott válaszokat adunk azokra, tekintettel lévén a hatékonyabb evangélizálásra és tanítványságképzésre. (1 kreditóra — 1. vagy 2. év) |
