|
Misszió Konferencia 2009. január 23 – 25. Kedves Olvasó! Szeretnélek meghívni két nagyon különleges eseményre, melyek 2009. január 23. és 25. között kerülnek megrendezésre. Ha már jártál itt korábban, akkor talán emlékszel az izgalmas Missziós Konferenciáinkra. Már nagyon várjuk a következőt januárban. Amikor a korai egyház elkezdte az evangéliumot terjeszteni, ott tette először, ahol élt. Ebben az évben mi is pontosan ezt tesszük, így saját országunk, Magyarország lesz a missziós célterület. Ezzel karöltve a hitből tett ígéret-tervünk a Menedék Alapítvány támogatása lesz, amely arra szánta el magát, hogy segítsen elérni és szolgálni magyar hontalan és nehéz körülmények között élő családokat. Kovács Zoltán, a Menedék Alapítvány igazgatója lesz velünk ezen a kivételes hétvégén. De ez a hétvége emlékezetes egy másik okból kifolyólag is. Dave és Karen James 2009. február elején az Egyesült Államokba költözik és egy új szolgálatot kezd el. Január 24-én délután 3 órakor itt Tóalmáson együtt fogjuk ünnepelni azt a sok-sok nagyszerű dolgot, amit Isten rajtuk keresztül tett hazánkban. Csatlakozz hozzánk te is, ha szeretnél tőlük búcsút venni! IDE KATTINTVA azonnal jelentkezhetsz is, vagy kattints ide NYOMTATHATÓ JELENTKEZÉSILAP-ért! Ha egy napra tervezel jönni, kérünk akkor is tudasd velünk! Isten áldjon a karácsonyi ünnepek alatt és az új évben is! A Győztes oldalán, Konya Alex Igazgató WOL Élet Szava |