Rólunk > Munkatársaink > Kevezsda Szilvi |
|
Kevezsda Szilvi
email: skevezsda@eletszava.org
Szeretettel köszöntöm a kedves Látogatót!
Bizonyságtétel
Engedje meg, hogy röviden beszámoljak Isten kegyelmének és vezetésének az életemben való megtapasztalásáról:1980-ban születtem Pozsonyban, egy felvidéki magyar, félig református családból származom. Megkereszteltek és lekonfirmáltam, de a hit igazi lényegét sokáig nem értettem. A fordulatot követően tájainkon is egyre több és több lehetőség nyílt keresztyén táborok szervezésére, engem pedig vonzott ez a fajta légkör. Több hívő keresztyén fiatallal ismerkedtem meg és rájöttem, hogy ezek a fiatalok valami többlettel rendelkeznek, ami belőlem ugyancsak hiányzik. Isten úgy rendelte, hogy akkortájt egy németországi misszionárius érkezett a gyülekezetünkbe, aki felajánlotta, hogy péntekenként szívesen elfuvaroz minket az ifjúsági alkalmakra (mivel mi egy szórványgyülekezethez tartozunk). Igazából ott értettem meg, hogy mi is az, ami engem eddig elválasztott a többiektől és legfőképpen Istentől: a bűnös, Istentől elszakadt voltom és a megtérés hiánya az életemben. El kellett telnie egy bizonyos időnek, míg megértettem, hogy nem nekem kell valamit kimunkálnom, hogy Isten tetszését elnyerjem, hanem Ő arra vár, hogy elfogadjam az Ő feltétel nélküli szeretetét és kegyelmét."... hiszen Őhozzá úgy jöhetek, ahogy vagyok! "... aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el" János 6,37. Megértettem, hogy Jézus Krisztus önként ment értem a halálba és szenvedte el az én bűneim büntetését, hogy Isten igazságos ítéletétől, az örök haláltól engem megmentsen. Ő az, aki feltámadt és ma is él, hogy közösségünk és örök életünk lehessen Istennel. Hálás vagyok Istennek, hogy az üdvösség ajándékát ingyen, kegyelemből kapjuk. Kiváltságnak érzem, hogy Isten kiválasztott, hittel ajándékozott meg, ezért szeretném az életemet a Neki való szolgálatra áldozni. Ezért is döntöttem úgy, hogy teológiai képzésben veszek részt, melyre a németországi "Bibelschule Brake" elnevezésű hároméves bibliaiskolában került sor (2002-2005).
Szolgálat
Az Élet Szava Alapítvánnyal 2006-ban vettem fel komolyabban a kapcsolatot. Az év őszén úgy döntöttem, hogy részt veszek a gyakornoki programban, majd 2007 októberében munkatárs lettem. Az évek során több feladatkört és szolgálati területet próbálhattam ki: német nyelvű szolgálatok koordinálása (német klub, német nyelvoktatás iskolákban és táborokban), drámaszolgálat, evangelizációs gyermekmunka és különböző szlovákiai szolgálatok. Gyakorlati feladatköröm a recepciós tevékenységének ellátása. Nagyon sok mindent tudnék még megosztani, de a többit talán személyes levelezés által. Megtisztelve érezném magam, ha e-mailben is fel vehetném a kedves Látogatóval a kapcsolatot, nagyon szívesen küldöm körleveleimet is, amennyiben visszajelzést kapok.
Isten áldásával,
Szilvi