eseménynaptár   • fotóalbum   • jó hír  
kapcsolat   • hírlevél igénylés  
WOL Világszerte  


A szolgálat rövid története

Az Élet Szava szolgálat Magyarországon hivatalosan 1989-ben kezdődött, de nemzetközi Élet Szava (Word of Life International) magyarországi jelenléte ennél régebbre nyúlik vissza. A nemzetközi Élet Szava németországi szervezetének fúvósegyüttese, amikor csak lehetősége adódott rá, már a '70-es években el-ellátogatott Magyarországra. A kommunista szervek szigorú megfigyelése ellenére is időnként érezhető volt az emberek nyitottsága az evangéliumra. A Kelet és Nyugat közötti éles elkülönülés enyhülése a '80-as évek elején a nemzetközi Élet Szava számára meghozta a lehetőséget, hogy megtarthassa a legelső ifjúsági táborát az akkor még kommunista szellemiségű országban. A bérelt területen megtartott tábor csodálatos lelki eredményeket hozott.

Ezek után a nemzetközi Élet Szava bátor lépésre szánta el magát azáltal, hogy végleges táborhelyet próbált keresni a szolgálat számára Magyarországon. A még hatalmon lévő régivágású kommunista vezetők nem nézték jó szemmel ezt a próbálkozást, ami néhány igen komoly gondot eredményezett. Isten gondviselése azonban számos igazán csodálatos esemény kapcsán lehetővé tette, hogy az 1989-ben hivatalosan is létrejött magyarországi Élet Szava aláírjon egy tízéves bérleti szerződést az akkori kommunista vezetéssel a tóalmási ingatlanra. A szerződési feltételek között szerepelt, hogy az Élet Szavának rendbe kellett hoznia, fenn kellett tartania a területet és az épületeket, valamint lehetőséget kellett biztosítania 400 magyar fiatal ingyenes, egyhetes táboroztatására. Talán ez volt az első alkalom a nemzetközi Élet Szava (Word Of Life) szervezet történetében, mikor egyik táborában folyamatosan biztosítva volt a táborozók létszáma.

Eric és Lynne Murphy 1990-es megérkezésével igazán fejlődésnek indult a szolgálat. Az első években szembe kellett nézniük a nyelvi, anyagi és bürokratikus nehézségekkel, de mégis sok mindent elértek. Többek között renoválták és téliesítették a szobákat, a fürdőtó alját kikotorták, megépültek a kosár- és röplabdapályák, helyrehozták a focipályát, a szennyvízrendszert, a fűtés- és elektromos hálózatot, valamint telefonvonalakat vezettek be. Magyar fiatalok ezrei hallották az evangéliumot az Élet Szava szolgálata által, sokan tértek meg Krisztushoz és növekedtek az Úrban ennek eredményeként.

Az eredeti bérbevételi szerződés aláírása óta a gyönyörű tóalmási ingatlan és park a magyarországi Élet Szava Alapítvány tulajdonába került 2002.-ben, biztosítva egy Isten dicsőségének és a fitalaok evangélizásának szentelt jövőt. A magyarországi Élet Szavának jelenleg három fő szolgálati területe van. Elsőként a nyári táboroztatás, ahol minden nyáron több, mint ezer magyar fiatal hallhatja az evangéliumot és több száz döntés születik. Egy másik terület a kétéves bibliaiskola, ahol körülbelül ötven diák tanul összesen. Mindezek mellett az Élet Szava működtet egy klubszolgálatot különböző magyarországi gyülekezetekben. Az Élet Szava története egy folyamatosan fejlődő szolgálat története, amit nem a véletlen írt. Ezeket a csodálatos eseményeket Isten tette lehetővé, ezért valóban elmondhatjuk, hogy a végső kimenetelét tekintve ez Isten története is.


   

vissza az indítólapra  
kezdőlap   • rólunk   • táborok  
helyi gyülekezeti szolgálatok  
bibliaiskola  
konferenciák és csendesnapok   • csatlakozz  
Közhasznúsági Jelentés