Rólunk > Munkatársaink > Peg Clayton |
|
Peg Clayton
email: pclayton@eletszava.org
Bizonyságtétel
Egy nagyszerű, héttagú család középsõ gyermekeként láttam meg a napvilágot. Mindig eljártunk a gyülekezetbe, tudatában voltam Isten létezésének és soha nem kételkedtem ebben. Semmi kétségem nem támadt afelõl, hogy a körülöttem levő világot Isten teremtette. Sajnos azonban csak 21 éves koromban értettem meg, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy meghaljon a bűneimért. Ezidő tájt jöttem rá, hogy az örökkévalóságban töltött állapotomat nem az határozza meg, hogy én mit tettem, hanem amit Krisztus tett értem. Megláttam, hogy Isten igéje nagyon világosan beszél a bűneimről és a Jézus iránti szükségemről. E felismerés során hitemet Jézus Krisztusba és az ő kereszten elvégzett munkájába vetettem. Hittem, hogy mindez elegendő arra, hogy megszabaduljak bűneimből és garantálja, hogy egy nap Vele legyek a mennyben. Egy komoly bibliahű gyülekezetbe kezdtem el járni és sokat megtudtam arról, miként akarja Isten, hogy leéljem az életemet. Amint növekedtem az Úrban, ő gyökeresen megváltoztatta a céljaimat és értékrendemet. Tizenhárom évig egy középiskolában tanítottam Indiana államban. 1994-ben az Úr egy kihívást állított elém: olyasmire használjam a szabad nyaraimat, aminek hatása van az örökkévalóságra. Amint egy Élet Szava misszionárius házaspárt támogattam imádságban és anyagiakban, Isten növelni kezdte az érdeklődésemet a misszió és az ő Magyarországon végzett munkája iránt. 1995-ben és ‘97-ben egy-egy missziós utat tettem Magyarországra, melyek során angolt tanítottam a táborokban. A második utam végén tudtam, hogy a következő lépés az lesz a számomra, hogy elmegyek a Bibliaiskolába, hogy még többet tanuljak és hatékonyabbá váljak. Egy évvel később felmondtam a tanári állásomat, és elmentem Magyarországra. A 2000. évi diplomaosztó után elvégeztem egy egyéves gyakornoki programot az Egyesült Államokban. Eközben azért imádkoztam, hogy Isten megmutassa, milyen teljesidejű szolgálatot végezhetnék. Ebben az évben meghívást kaptam arra, hogy csatlakozzam a magyarországi szolgálat munkatársi gárdájához. Az Úr kikövezte az utat, és 2003 januárjában megérkeztem a missziós mezőre.
Szolgálat
Nyelvoktatás vezetője. Ez egy négy szintű angol oktatást jelent a Bibliaiskolában, ill. a diákok angol nyelvű szolgálatainak felügyeletét foglalja magában. Emellett a Bibliaiskola diáktevékenységeiért és a Diák Missziós Bizottságért is felelős vagyok. Nagyon élvezem ezeket a munkaköröket, mivel lehetővé teszik, hogy bekapcsolódjak a diákok életébe. Az a vágyam, hogy tanítványozzam és bátorítsam ezeket a világ minden tájáról érkező diákokat.