Rólunk > Munkatársaink > Bán Ildikó |
|
Bán Ildikó
email: banildi@eletszava.org
Szolgálat
2009 július közepe óta dolgozom a WOL Élet Szava Magyarország Alapítványnál. Két területen dolgozom, egyrészt pénzügyi asszisztensként, másrészt a vendéglátás csoportban. Az idelátogató vendégek számára igyekszünk biztosítani a lehetőséget pihenésre, kikapcsolódásra. Örülök, hogy a munkám ilyen sokrétű és élvezem a változatosságot. Az én munkám leginkább háttérmunkának számít, de szívesen végzem, hisz mások így felszabadulnak arra, hogy teljes időben tudjanak szolgálni és hirdetni az Evangéliumot.
Bizonyságtétel
Hívő családban nőttem fel és rendszeresen jártunk gyülekezetbe, ahol hallottam Isten szeretetéről és így nem volt nehéz elfogadni Isten létét. Ennek ellenére az a kép alakult ki bennem Istenről, hogy jót kell cselekednem és akkor megfelelek neki. Természetesen minden igyekezetem ellenére nem mindig sikerült jónak lennem és a sok kudarc miatt egyre rosszabul éreztem magam. Ehhez hozzájárult az önértékelési próblémám, mivel nagyon kevés pozítiv visszajelzést kaptam a családomtól, környezetemtől. Egy alkalommal, amikor nagyon magam alatt voltam, Isten megszólított és minden addig hallott Ige Isten szeretéről, hirtelen egyértelművé vált számomra. Megértettem, hogy Isten olyannak szeret, amilyen vagyok és nem kell azon görcsölnöm, hogy jó legyek és megfeleljek Neki, vagy a környezetemnek. Az is világossá vált, hogy nem a saját erőmből kell megváltoznom, hanem ha átadom az életemet Istennek, akkor Ő fogja átformálni azt. Ezzel együtt megértettem azt is, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten és feltámadt, átvállalta minden bűnömet és minden nyomorúságomat. Mióta befogadtam az életembe Jézust, azóta tapasztalom, ahogy gondoskodik rólam. Bár előfordulnak nehéz időszakok, de Isten azt is a javamra formálja.